❗️Újabb felmondások a gyerekvédelemben! Álljon le a kormány a dolgozók vegzálásával!
A legenyhébb kifejezés, hogy kinyílik a bicska az ember zsebében, de eszembe jutnak ennél jóval erősebbek is. Lényegében tömeges exodus zajlik a gyermekvédelmi dolgozók között a kormány eszetlen, kontraproduktív “kifogástalan életvitel vizsgálata” eredményeként. Nem mintha nem lehetett volna ezt előre látni. A legfrissebb hír, hogy ideiglenesen be kell zárni a Fülemüle Lakásotthon sellyei telephelyét, és annak a 12 gyereknek, akik eddig ott éltek, máshová költözni, mivel több dolgozó munkaviszonya “a kifogástalan életvitel vizsgálattal kapcsolatos adatlap leadásának hiánya miatt” megszűnt.
Mindez egy héttel azután, hogy a budapesti Cseppkő Gyermekotthonban a vezetőség zöme és több munkatárs is felmondott a nemzetbiztonsági átvilágításhoz hasonlító „vizsgálat” miatt.
Csak hogy lássuk tisztán mi történt a gyermekvédelemben az elmúlt 8 hónapban: Miután elementáris közéleti válságot okozott, hogy Balog Zoltán Novák Katalinnál kijárt egy Felcsút-közeli pedofil-segítőnek államfői kegyelmet, és ez a botrány ráírányította az egész ország figyelmét a súlyos alulfinanszírozottsággal és ebből fakadó szakember-hiánnyal (plusz nevelőszülő-hiánnyal, gyermekjogi képviselő-hiánnyal, stb.) küzdő gyermekvédelmi rendszer válságára, a fideszes kétharmad – ahelyett, hogy megadná azt a anyagi és eszközfinanszírozást, vagy legalább abból valamit, amit a szakma könyörögve kér – beleírja az alaptörvénybe, hogy pedofiloknak nincs államfői kegyelem (kérdés, hogy eddig miért járt???), valamint bevezet egy megalázó, több száz kérdéses vegzálást és magánéletben vájkálást a gyermekvédelmi dolgozóknak. se béremelés, se szakmai mentorálás, se a jelzőrendszer megerősítése.
Erősödik és javul ettől a gyermekvédelmi rendszer? Nem, gyengül tovább, az igazi és végső kárvallottak pedig az állami gondozásba vett gyerekek. Mindig megbízhatóan a józan ész és az ép erkölcsi érzék ellen. Mindig éppen az ellenkezőjét annak, amiről fogadkoznak. A háború béke, a szuverenitásvédelem vörös szőnyeg az orosz kémek elé, a gyermekvédelem pedig valójában a gyermekvédelem gyengítése.
Végtelenül hosszú a fideszes bűnlajstrom a magyar társadalom ellen, de amit a gyermekvédelemben csinálnak, az a bűneik között a legelöl áll, és ott is marad mindörökre.
Továbbra is várom Pintér Sándor válaszát a „kérdőívvel” és a vegzálással kapcsolatban.