Szeptember 2-án, nyolcvannyolc évesen elhunyt James Darren, a tinibálványból lett énekes, illetve tévé-, sorozat- és filmszínész – írja a Variety.
A hírt a fia erősítette meg a lapnak, aki elmondta: a szívbillentyű-problémákkal küzdő Darrent a Los Angeles-i Cedars-Sinai kórházban érte a halál.
A Gidget (1959) című film fiatal szörföse, Moondoggie bőrébe bújva hirtelen befutó, philadelphiai színész pályáját a Columbia Pictures-nél indította, rövidesen pedig már a Navarone ágyúiban (1961) is szerephez jutott. A Gidgetnek köszönhetően énekes-pályafutása is nagy löketet kapott: a Goodbye Cruel World című betétdal aranylemezzé vált és legalább tizennégy albumon tűnt fel.
A pályája jó részében sorozatokban feltűnő Darren rövidesen a sci-fi iránt érdeklődőknek is ismerőssé vált, hiszen harmincszor alakította a The Time Tunnel Newman doktorát, később azonban a Hawaii Five-O, a T. J. Hooker, a Melrose Place, illetve a Star Trek: Deep Space Nine epizódjaiban is feltűnt – utóbbiban a holograménekes Vic Fontaine bőrébe bújt.
A férfi rendezőként is kipróbálhatta magát: a T.J. Hooker, A szupercsapat, az Ufózsaru, a Tequila és Bonetti, a Walker, a texasi kopó, a Neve: Senki, a Beverly Hills 90210, illetve a Melrose Place stábjában is legalább egyszer lehetőséget kapott.
tartalmából írj egy részletes összefoglalót, amely tartalmazza az összes lényeges információt. Használj precíz és világos nyelvezetet, követve a cikk hangnemét és stílusát. Összefoglaló terjedelem: 150 szó.
Olvassa el a teljes tartalmat a 24.hu oldalán.
A megjelenített média forrása: 24.hu