Május elseje jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogyan lehetne a magyar embereknek tartósan tisztességes bért fizető, stabil munkahelyeket biztosítani, minél közelebb a lakóhelyükhöz úgy, hogy a vállalkozóknak is megérje minél több embert foglalkoztatni. Ma sokan beszélnek arról, hogy változásra vár a magyar gazdaság és az átalakuló külső körülmények miatt újra kell gondolni azt, hogyan lehetne sikeressé tenni Magyarországot. Ehhez új egyensúlyra lenne szükség a magyar gazdaságban. Mit is jelent ez?
A multik feltétlen és rendkívül bőkezű támogatása helyett a hazai kisvállalkozásokat kellene jobban segíteni munkahelyteremtési és fejlesztési támogatásokkal, a minimálbér emeléséből rájuk háruló költségek átgondolt és célzott csökkentésével és az adminisztratív terhek minimumra szorításával. A magyar emberek többségét már ma is a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatják. Egy hazai kisvállalkozó ugyanakkora összegű támogatásból kétszer-háromszor annyi munkahelyet tud teremteni, mint egy multinacionális vállalat, ezért a gazdaságfejlesztési források jelentős részét ebben a szférában kellene elkölteni.
A magyar gazdaságban jelentős szerepet játszó és a tulajdonosaiknak komoly profitot termelő multinacionális cégeknek – az adózás mellett – keményebb feltételeket kell szabni annak érdekében, hogy nagyobb szerepet vállaljanak ne csak a saját dolgozóik képzésében, hanem a profiljukhoz kötődő szakképzésben, a hazai tudományos és kutatási fejlesztésekben, aminek eredményei a magyar embereket gazdagíthatnák néhány nagyvállalat helyett. És azt sem szabad elfelejteni, hogy bár a multinacionális cégek többségénél az átlagosnál magasabb bért fizetnek, mégis megoldásra vár az a probléma, hogy az ország keleti és nyugati megyéi között még ezeknél a cégeknél is háromszoros a bérkülönbség.
A munkaerőhiány és a munkanélküliség együttes jelenléte szervezési és rendszerprobléma, amit nagyobb tudatossággal és némi állami befektetéssel orvosolni lehetne.
Bőven van tehát tennivalónk, sosem késő változtatni.
Ugrás az eredeti tartalomhoz
Ugrás az eredeti tartalomhoz