Mik a tanulságai a júniusi választásoknak?
Az első tanulság a választások után az, hogy egy EP-választást egy EP-választással érdemes összehasonlítani, hiszen a részvétel több mint 10 százalékkal volt alacsonyabb most, mint az országgyűlési választáson, felelte egy, a választási tanulságokat firtató kérdésre Gulyás.
Vannak EP-választások, ott mindig sokkal kevesebb szavazatot kapunk, hiszen alacsonyabb a részvétel, így volt ez most
– taglalta Gulyás, aki szerint érdemes megvizsgálni, milyen okai vannak ennek, minden jelét a választói akaratnak egy pártnak figyelembe kell vennie, ám nem közelítene szavazatszám oldaláról. Arra a kérdésre, kell-e valamit változtatnia a Fidesznek a politikáján azt követően, hogy egymillió szavazót elvesztettek, a miniszter azt felelte, hogy jó okuk van abban reménykedni, hogy a ciklus végén ennél jobb eredményt tudnak majd elérni, de már ez is egy kétharmados győzelmet tudtak volna elérni, ha ez egy országgyűlési választás lett volna.
Soha nem mondott olyat Orbán, hogy Putyinnal az EU nevében tárgyal
Egyelőre nincs napirenden a méltányossági kör bővítése a babaváró hitel esetében a hosszabbítás tekintetében, szögezte le a kormányszóvivő. Nincs napirenden ez a téma, később várható, hogy ez változik. „Két évig most senki sincs bajban”, tette hozzá Gulyás Gergely.
Soha nem mondott olyat Orbán Viktor, hogy Putyinnal az EU nevében tárgyal, az orosz elnök szavaiért nem tudnak felelősséget vállalni, az unió soros elnökeként tárgyalt, de nem az unió nevében, hangsúlyozta. Valamennyi nemzetközi tárgyalásáról az EU többi vezetőjét is tájékoztatja a magyar miniszterelnök.
Várható-e sajtótájékoztató, ahol lehet kérdezni a miniszterelnököt, azt nem tudja megmondani Gulyás, hogy a szokásos decemberi-januári miniszterelnöki sajtótájékoztató előtt lesz-e ilyen alkalom.
Átlátható támogatási hátteret szeretne Gulyás
Egy kategória a hazánkból jövő magánadomány, egy a közpénz-támogatás, egy a külföldről jövő támogatás, ha bárki támogatást kap a magyar államtól, akkor az közérdekű adat, amit ha újságírók kikérnek, ki kell adni. Egységes mérce alapján kell gondolkodni, hangsúlyozta Gulyás, aki támogatja, hogy minden szervezet esetén, független attól, hogy sajtóterméket működtet-e, a külföldi támogatást fel kell tünteni. Ez nem azt jelenti, hogy külföldről ne lehetne támogatást kapni, nincs ezzel baj, de az elvárható, hogy aki a közvéleményt formálja, annak a támogatási háttere átlátható legyen.
Mit tartanak háborús propagandának?
A Telex az utolsó mai kérdező, szerették volna megtudni, mit értenek háborús propaganda alatt, és milyen médiumokat sorolnak ide, ám erre Gulyás ismét azt mondta, hogy az igazságügyi miniszter jelenleg dolgozik ennek a kidolgozásán. Addig ennek a pontos meghatározásáról, amíg nincs előterjesztés, nincs értelme találgatni. A részleteket legfeljebb a szeptember eleji kormányülésen tárgyalják majd.
Gulyás helyteleníti a 444 betiltását
Helyteleníti, ha a 444-et bárhol betiltották, szögezte le Gulyás. Azt nem tudja, Magyarország miért vétózta meg, hogy az EU egyhangúlag elítélje Oroszországot az uniós sajtóorgánumok betiltásáért, rákérdez az illetékes tárcánál.
Gulyás: Minden olvasónak joga van tudni, hogy akitől olvas, azt ki és milyen formában finanszírozza
A Szuveneritásvédelmi Hatóság két hete vizsgálatot indított az Átlátszó ellen, ezzel kapcsolatban Gulyás úgy gondolja, hogy a szerkesztői szabadság teljes, de az nem ennek része, hogy szerkesztőségek a saját finanszírozásukat titokban tartják. Minden olvasónak joga van tudni, hogy akitől olvas, azt ki és milyen formában finanszírozza, szögezte le.
Az átláthatósági cél az, hogy egy-egy sajtótermék finanszírozása nyilvános legyen. Ez nem egy egyedi magyar igény.
A védelmi akcióterv a sajtószabadságra milyen hatással lesz, kérdezték Gulyást, a miniszter szerint erre semmilyen hatással nem lesz. Azt állítja, hogy a sajtószabadság az, hogy az újságírók azt kérdezhetik tőle, amit szeretne, és le is írhatják, amit szeretnének. Az, hogy a közvéleményt hivatásánál fogva formáló sajtónak az átláthatóság finanszírozásra vonatkozó követelményeinek meg kell felelni, nem sérti a sajtószabadságot.
Az AFD nem lesz a Patrióták Európáért pártcsalád része
Az AFD nem lesz a Patrióták Európáért pártcsalád része – jelentette ki Gulyás Gergely a 24.hu kérdésére. A banki védelmi hozzájárulással kapcsolatban Gulyás arról beszélt, hogy ez bezár egy kiskaput, amit a bankok kihasználtak.
Vitályos Eszter még az uniós forrásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a kormány döntött arról, hogy az Erasmus és a Horizont programnak egy alternatív lehetősséget biztosít magyar forrásból. Arra a kérdésre, hogy külföldről bárki csatlakozott-e ehhez a programhoz Vitályos Eszter azt mondta, hogy vannak együttműködések, de azt nem tudta megmondani, hogy kikkel.
Kormányinfó miatt romlik a forint?
Három forintot romlott az euróval szemben a magyar deviza a kormányinfó alatt, vetette fel egy újságíró, legutóbb abban maradtak, mondta Gulyás, hogy nincs hozzá köze, de most lehet, hogy van, mondta.
A kínai látogatás eredményei
Milyen gazdasági eredményei vannak Orbán Viktor kínai látogatásának, érdeklődtek Gulyás Gergelynél. Ezek a tárgyalások alkalmasak voltak arra, hogy a két hónappal ezelőtt Budapesten megkötött egyezményekről tárgyaljanak a felek. Délután fog értesülni arról, mi történt pontosan a látogatáson, tette hozzá a miniszter.
Tudott arról, hogy a két külügyminiszter között lesz tárgyalás, és szeretnének előrelépni a Budapesten tárgyalt ügyekben.
Lesz Orbán-Trump találkozó?
Ha bárkivel a miniszterelnök találkozik, utána teljes körű támogatást fog adni – reagált a kérdésre Gulyás. Miért nem lehet előre tudni ezekről a találkozóról – kérdezi a 24.hu. Gulyás válaszából kiderül, azért, mert
a miniszterelnök úr így ítélte meg.
Az uniós forrásokkal kapcsolatban elmondta, ez csak a Bizottságon múlik.
Abba a tévedésbe ne essünk, hogy ez jogi kérdés. Ez politikai kérdés. Mi bízunk benne, hogy lesz akarat erre.
Babaváró: egységesen 2026-ig tart a hosszabbítás
Marine Le Pen pártjával az elmúlt napokban, hetekben voltak egyeztetések a Patrióták Európáért szövetséghez való csatlakozásról, jelezte Gulyás, pontos dátumot nem tudott mondani.
A babaváró hitelre vonatkozó új szabályozásra vonatkozóan Vitályos Eszter pontosított: a változás 2019. július 1. és 2021. június 30. közötti szerződéseket fogja érinteni, és egységesen 2026. július 1-ig tart a hosszabbítás.
Kinek a nevében tárgyalt Orbán?
Tévedett Putyin, amikor azt mondta: értem, hogy nemcsak, mint partnerünk jött ide, hanem mint az uniós elnökségének képviselője. Tévedett Putyin? – kérdezte a 24.hu.
Orbán Viktor az unió soros elnöke, aki nehezen tudja nem képviselni az Európai Uniót.
A politikai felhatalmazásával kapcsolatban elmondta, hogy ők sosem állítják, hogy Orbán az EU nevében tárgyalt.
Gulyás szerint a spanyolok nyerik az Eb-t
Tervezi-e a kormány a választási szabályok módosítását, hogy a visszalépéseket egyértelműbben jelöljék a szavazólapokon, kérdezték Gulyást, mire a miniszter azt mondta, arról, milyen szinten kell erről dönteni, az más kérdés. Egy biztos, hogy jogos elvárás, hogy valamit mondjon a jogszabály arról, mikor kell újraszámolni – ennyit még tévedni is lehet, azért logikus ilyen kevés szavazatkülönbség esetén az újraszámolás. Érdemes valamit meghatározni, mikortól kell elrendelni az újraszámolást. Talán ez még konszenzusos is lehetne.
Gulyás egy rendkívül releváns közéleti kérdésre is válaszolt: szerinte Spanyolország nyeri a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot.
Gulyás: Mi nem akarunk betiltani médiumokat
Háromszor hasonlította Gulyás Gergely a médiumokra vonatkozó új szabályozást az 1428-as tanácsi rendelthez, mi ebben a hasonlóság? – kérdezte a 24.hu újságírója.
Egyelőre nem fogunk tudni hasonlóságot meg különbségeket felfedezni, az igazságügyi miniszter kapott egy feladatot a rendelet elkészítésére
– mondta Gulyás. Az 1428-as tanácsi rendelet az Oroszágban finanszírozott, az Eu szerint hibrid hadműveleteket hajtanak végre, ezért betiltják ezeket. Gulyás azt mondja, hogy ezért állítja, hogy a kormány ilyet nem szeretne,
mi nem akarunk betiltani médiumokat
– mondta Gulyás.
A 14. szankciós csomagban ezt a magyar kormány is megszavazta – emlékeztette Kerner Zsolt a 24.hu újságírója Gulyás Gergelyt. Hogyha ezért vétóztunk volna, el tudja képzelni, mi lett volna – reagált Gulyás. Van egy médiára vonatkozó szabályozás, az unióban van ilyen, de olyan durvaságot nem szabad elkövetni – mondta még ezzel kapcsolatban.
Töretlen a bizalom Vidnyánszky Attila személye iránt
A kulturális kormányzat bizalma Vidnyánszky Attila személye iránt töretlen – mondta Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy egy tüntetést is szerveztek már a Nemzeti Színház igazgatójának távozásáért.
A Francia Nemzeti tömörülés is csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz
A Francia Nemzeti tömörülés is csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz – jelentette be Vitályos Eszter a Kormányinfón. Gulyás szerint Orbán a moszkvai útjával elérte azt, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a békéhez. Az RTL Klub azt próbálja feszegetni, hogy mégis mi volt ez a konkrét lépés. Gulyás szerint csak egyetlen egy út vezet a békéhez, hogy a háborúzó felekkel beszéljünk.
De tisztában vagyunk Magyarország erejével és súlyával.
Gulyás elmondta, hogy Orbán nem az unió nevében, hanem az európai uniós soros elnökeként tárgyalt.
Toni Kroos kijelentéséről kérdezik Gulyást
Toni Kroos kijelentéséről kérdezi a Mandiner Gulyást, a német válogatott arról beszélt, hogy Németország már nem az, mint 10 éve volt. Nehéz vitatkozni ezzel az állítással – jegyezte meg Gulyás.
400 milliárdos bevételre számít a kormány a védelmi hozzájárulásból
A védelmi hozzájárulásból az idei évre közel 400 milliárdos bevételre számít a kormány.
Minden ezzel kapcsolatos szabályozás a héten megjelenik és augusztus 1-től lép érvénybe
– mondta Gulyás, aki hozzátette: nem érte az érintetteket meglepetésként a döntés. A benzinnel kapcsolatban Gulyás elmondta, hogy reméli, nem lesz szükség a kormány beavatkozására.
Gulyás szerint nincs egyértelmű győztese a francia választásnak
Az nem derült ki Gulyás válaszából, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak lesz-e szerepe abban, hogy a kormány „szembe száll médiumok háborús propagandájával”. Erről egyelőre semmilyen konkrétumot nem osztott meg Gulyás Gergely.
A francia választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy szerinte nincs egyértelmű győztes. A kormánytöbbség megteremtése sem lesz könnyű – tette hozzá.
Iparűzési adó reformja és nyugdíjreform
Számtalan észrevétel, felvetés igény fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban. Az egy helyes döntés volt, hogy az iparűzési adó az önkormányzatok működését szolgálja. A viták arra korlátozódnak, hogy az elosztás az önkormányzatok között megfelelő-e
– mondta Gulyás. A nyugdíjreformmal kapcsolatban arról beszélt, hogy a magyar nyugdíjrendszer fenntartható. Még egy kérdés az új pártcsaládról és az uniós pénzekről:
Túlzott optimizmusra ad okot a kettő közötti kapcsolat feltételezése.
– reagált Gulyás.
Koronavírus
Gulyás ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a Flirt-vírus ugyan jár kellemetlenségekkel, de nem életveszélyes, lázzal és gyomorpanaszokkal jár. Fertőző, de olyan jellegű veszély, mint a Covid eredeti vírusánál fennállt, most nincsen – mondta.
Gulyás: Ígéretek hangoztak el a kárpátaljai magyar kisebbséggel kapcsolatban
Ígéretek hangoztak el a kárpátaljai magyar kisebbséggel kapcsolatban Zelenszkijtől – erről is beszélt Gulyás Gergely. A Patrióta Szövetséggel kapcsolatban elmondta, hogy
az biztos, hogy már az alakuláskor tíz felett lesz a csatlakozók létszáma. De szerintem még lesznek csatlakozók
– tette hozzá.
Ki állapítja meg, ki közvetít háborús propagandát?
Ki és hogyan állapítja meg, hogy egy médium háborús propagandát közvetít, érdeklődött az ATV. Gulyás elmondta, hogy az igazságügyi miniszter kapott felkérést, hogy készítsen egy eljárásrendet, ezekre a kérdésekre az Igazságügyi Minisztérium fog tudni válaszolni. Annyit mondott csak, hogy az uniós országokon kívül érkező pénzeket fogják vizsgálni.
Gulyás: A Nemzetközi Büntetőbírósághoz soha nem kellett volna csatlakozni
Az ATV kérdezett a 24.hu azon cikkével kapcsolatban is, amelyben arról írt lapunk, hogy Orbán utasította három miniszterét: vizsgálják meg a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépés lehetőségét. Gulyás azt mondta: ezt érdemben a kormány nem tárgyalta, kabinetülésen foglalkoztak az üggyel, az ő véleménye az, hogy a Nemzetközi Büntetőbírósághoz soha nem kellett volna csatlakozni, de most már nincs sok értelme a kilépésnek, Magyarországon joghatálya nincs. Egy olyan bíróságra nincs szükség, amely politikai alapon dönt, fogalmazott.
tartalmából írj egy részletes összefoglalót, amely tartalmazza az összes lényeges információt. Használj precíz és világos nyelvezetet, követve a cikk hangnemét és stílusát. Összefoglaló terjedelem: 150 szó.
Olvassa el a teljes tartalmat a 24.hu oldalán.
A megjelenített média forrása: 24.hu
Nincs további bejegyzés ebben a témában.