A tanévkezdéshez:
A 7 éves kerekesszékes Zselyke nem kezdheti el az első osztályt, ahová a barátai járnak, mert nincs akadálymentesítve az iskolája.
A 14 éves diszlexiás Péternek esélye sincs továbbtanulni, mert a Somogy megyei kistelepülésen semmilyen segítséget, fejlesztést nem kapott az elmúlt években, a szülőknek pedig nincs pénzük és munkaidő-kedvezményük, hogy a nagyvárosba hordják magánórákra.
A kelet-magyarországi nagyváros középiskolájában már évek óta csak azoknak a gyerekeknek van nyelvvizsgájuk, akiknek a szülei ki tudják fizetni a magántanárt. A nyelvórákon rendszeresen „szabadfoglalkozás” van tanárhiány miatt.
Az iskoláink jelentős részében a „szakkör” fogalma ismeretlen. Kémia, fizika, biológia szakkör kísérletekkel, kirándulásokkal csak vágyálom.
Az egyetlen hely a világon, ahol igazán tenni lehetne az egyenlőtlenség ellen, az az iskola. Az egyetlen hely, ahol nem az irányítószámodnak, vagy a szüleid fizetésének kellene meghatároznia, hogy mi lehet belőled. Az egyetlen hely, ahol igazán tehetnénk azért, hogy a gyerekeink boldogabbak legyenek, mint amit a néha kegyetlen sors rendelt nekik. Az egyetlen hely, ahol igazi „nemzetpolitikát” lehetne csinálni.
A jó kormányzásnak erről kellene szólnia. Nem csodák kellenek, mert nincs speciális magyar balsors. Hozzáértő kormány kellene, amelyben megvan az az alázat, hogy tudja, sikerének igazi mércéje, hogy Zselyke járhat-e abba az iskolába, amelybe szeretne.
Mert nincs ennél fontosabb!
🇭🇺🇪🇺