back to top

A Pénzügyminisztérium elismerte, eljárás indul Magyarország ellen az elszállt költségvetés miatt

Szajki Bálint / 24.hu

„Az Európai Bizottság döntése alapján hét országgal szemben indul túlzottdeficit-eljárás, tehát ez nem csak hazánkat érinti” – erősítette meg az atv.hu-nak küldött válaszában a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium (PM). A fokozott költségvetési szigort azért javasolta az Európai Bizottság, mert a hiány nem ment le 3 százalékos szint alá; ezt 2026-ra ígéri a pénzügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök is.

Fontos azonban leszögezni, hogy a megnövekedett hiányra nem azonnali intézkedésekkel kell reagálnia a tagországoknak: a költségvetési hiányt fokozatosan kell csökkenteni. Magyarország a meghozott döntések alapján ehhez illeszkedik

– hangsúlyozzák a Pénzügyminisztériumtól érkezett válaszban. A PM sajtóosztálya felidézi, hogy  ”a kormány idén áprilisban egyes állami beruházások átütemezésével mintegy 675 milliárd forintnyi megtakarítást ért el. Ezt követően a közelmúltban bejelentett egyes intézkedések eredményeképpen további 400 milliárd forinttal növelte a költségvetés mozgásterét.

Az Európai Bizottság Magyarország mellett Belgium, Franciaország, Olaszország, Málta, Lengyelország és Szlovákia esetében tartja indokoltnak az eljárás megindítását a költségvetési helyzetük és a kilátásaik alapján. Júniusi állásfoglalásukban már jelezték, hogy szükségesnek tartja az eljárás megindítását, melynek fő kritériumai, hogy a költségvetési hiány ne legyen magasabb a GDP 3 százalékánál, és a GDP-arányos államadósság ne haladja meg a 60 százalékot. A magyar adatok jóval felette vannak a referenciaértékeknek: tavaly 6,7 százalékos volt a GDP-arányos államháztartási hiány, valamint 73,5 százalékos az adósságráta.

A tanácsi határozati javaslat rögzíti, hogy Magyarországon nem egyszeri kiugró deficitről van szó, hiszen a 2024-re és 2025-re szóló bizottsági előrejelzés is jóval 3 százalék feletti számokat tartalmaz.

Megjegyzi azt is, hogy a magyar kormány 4,5 százalékos hiánycélt fogalmazott meg idénre, a Bizottság viszont 5,4 százalékos deficitet jósolt a tavaszi előrejelzések között.

Legutóbb 2004 és 2013 között zajlott túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

tartalmából írj egy részletes összefoglalót, amely tartalmazza az összes lényeges információt. Használj precíz és világos nyelvezetet, követve a cikk hangnemét és stílusát. Összefoglaló terjedelem: 150 szó.

Olvassa el a teljes tartalmat a 24.hu oldalán.
A megjelenített média forrása:
24.hu

Egy légiutas-kísérő elárulta a legbizarrabb dolgokat, amiket valaha az utasok mondtak neki

Egy Ryanair légiutas-kísérő TikTok-videóban megosztotta a vele történt legbizarrabb és zavaróbb utasélményeket. Olvassa el a...

Kivonultak az ukrán erők a fontos erődvárosból, újabb eszközzel toboroz katonákat Putyin – Híreink...

A moldovai országos rendőrfőnök választási csalás vádját emelte oroszbarát erők ellen az október 20-i...

Itt van a Xiaomi új prémium mobilja

A Xiaomi bemutatta két új felső-középkategóriás okostelefonját, a 14T-t és a 14T Prót, amelyek...